„Halat nem fogtam, de volt egy szép kapásom"- haljuk olykor a választ, ha a horgászkirándulás eredményessége felől érdeklődünk.
Kívülálló nemigen tudja elképzelni, mi lehet „szép" egy kapáson. Pedig izgalmasan szép az amikor pontyozás közben eldől az úszó, vagy fenekezéskor kiegyenesedik a zsinór öble.A kapást, már érzékelésének első pillanatában, vagy rövidebb várakozás után a „bevágás" követi. Ezen tulajdonképpen a hal megakasztását, szabatosabban: a horognak a hal szájába akasztása, berántását értjük. A siker tehát nem a mozdulat ereje, hanem a határozottsága hozta meg. A horog akadásának egyik legfontosabb előfeltétele, hogy mindig tűhegyes legyen. Egyébként a sikeres bevágásra akkor van legtöbb esélyünk, ha bothegyünk a hal fölé nyúlik. Ez azonban ritkán, illetve általában csak igen hosszú bot használata esetén fordul elő. Ha úszóval m kis hallal csalizva horgászunk, amikor is a késedelmes bevágás nem veszélyezteti a hal megakasztását, először-érzéssel- megkeressük a kapcsolatot a hallal, majd megfigyelve, merre indul el az úszó, haladásával lehetőleg ellenkező irányba rántjuk be a horgot.
A sikeres akasztás után - vagy a bevágás mozdulatának folytatásaként- a partra vagy a stég, a csónak felé, lendítjük a halat, illetve elkezdjük fárasztani, hogy melyikre kerül sor. Azt nem feltétlenül a hal nagysága szabja meg; néha erősebb készséggel akár félkilós halat is partra lendíthetünk, feltéve, hogy a horog nem szakad ki a szájából; máskor nagyon finom készséggel az alig negyedkilós halat is fárasztanunk, esetleg szákolnunk kell.
A folytatás az oldalmenüben ,többek közt szó lesz a hal fárasztásáról, a hal kezeléséről, szállitásáról.