horgászat,peca

Valamelyik régi bölcs mondta, hogy mindenki találkozik legalább egyszer életében a szerencséjével, de sokszor nem is tudja. Sokszor megragadja, sokszor meg elengedi. A vadász és horgásznak életében mindig akad ilyesmi. Hadd mondjam el az én esetemet. Persze nagy sora van ennek, de kezdjük az elején.
Régen volt, akkor még elemi iskolás voltam, Istenem, erre még a visszaemlékezés is milyen szép! Hajlékony, száraz mogyorófavessző volt a horgászbotom, a zsinórom meg vékony házicérna. A horgom elgörbített, kiélesített gombostű. No meg egy gyufaskatulya legyekkel és egy cipőkrémes doboz gilisztákkal. Ilyen felszereléssel horgásztam gyerekkoromban a nyári vakációban. Hogy megdobbant a szívem, mikor az első parányi halat kifogtam! Kis cimboráimmal ott horgásztunk naphosszat a Latorca partján. A sok apró halat vékony fűzfavesszőre fűztük és büszkén vittük haza a halfűzéreket. Az én zsákmányom bizony a macskának jutott. Dörmögős, öreg szakácsnőnk büszke zsákmányomat fitymálva lökte félre. Nem bajlódott az ilyen szálkás, apró halakkal.


Az is régen volt bizony, hogy nyolcadikos koromban karácsonyra hasított bambusz pisztrángozó botot kaptam, még hozzá valódi Angolt, meg teljes horgászfelszerelést. Ilyen horgászbotja és felszerelése akkor még csak a fiatal grófnak volt. Nyári iskolai szünidőmben a Latorcába torkoló Nagy-Pinye, Kis-Pinye, Vicsa, Dusina és Szinyák patakok gyönyörű vidékét barangoltam és pisztrángoztam. A pisztrángot műléggyel, eleven hallal, pergőcsalival, sokszor apró villantókkal fogtam. Mindig lenéztem a folyami és tavi horgászokat, akik egyhelyben, naphosszat
elüldögélnek a hajókikötő kőgátjain, tutajon, kikötött csónakban, a vízpartokon, állásokon. Rablóhalra, vagy fenékjáró halakra, gilisztával, vagy főtt kukoricával horgásznak. Nem isMilyen más is a pisztrángozás. Mintha a friss, rohanó patakok lelke költözött volna belém ! Légies, derűs levegőjű tájak, dús bokrú partok mentén, térdig, néha derékig gázolva a vízben, óriási távolságokat jártam be. Szinte észre sem vettem ! Arcomat, kezemet véresre karcolta a sok visszacsapódó faág, tövis, lábam feltört a sziklákon, a rajzó szúnyogok véresre marták arcomat. Mindezt nem éreztem. Horgásztam és csak horgásztam. Megfeledkeztem ebédről, uzsonnáról. A bokrok, gallyak és fák, közt bujkálva feszült figyelemmel dobtam vízbe a műlegyet, a pergőcsalit, hogy az óvatos pisztrángot megközelítsem, megtévesszem, harapásra ingereljem, horogra akasszam, kifárasszam s végül zsákmányul ejtsem. - Fenséges sport volt ez! Szenvedélyes élmény!

Elkerültem e csodás tájakról. Városi ember lettem. A pisztrángozó bot megpihent... Jött a világháború,utána a kapzsi trianoni béke. Csonka-Magyarországnak nem maradt pisztrángozó vize...
Így számomra a szenvedélyes horgászat, a „pisztrángozás" ideje elmúlott. De a kinem elégített horgászszenvedély rávitt a folyami, majd a tavi horgászatra. Apránként ráeszméltem, hogy a lenézett folyami horgászás is sport. Talán nem az a szenvedélyes horgászmegszállottság, mint a pisztrángozás, de ennek is megvan a- maga varázsa. Mint ahogy a rajongó ifjúból lehiggadt, körültekintő, testi és lelki ügyességében pallérozott férfi lesz, úgy jutottam én is a folyami horgászat megbecsüléséhez. Sport ez is, még pedig a javából. Mozgás és turisztika sokszor, míg eljutunk a horgászhelyre, kutatjuk, keressük, megtaláljuk és kifogjuk a halat. Járjuk a part hosszát, lépegetünk a köveken, vagy csónakba szállunk és evezünk a folyón, a tavon, a sima hajnali, esteli vízen, avagy a zizegő nádasok mellett. Próbára tesszük kezünk finomságát és testünk rugalmas ügyességét, ahogy a horgászszerszámmal bánunk, míg a halat a horogra csaljuk. S az igazi sportizgalom még csak ezután kezdődik: A horogra került nagyobb hal elfárasztása, ellenállásának leküzdése, a vízből való kiemelése, zsákmányul ejtése. Sok minden kell ám ehhez - Türelem, készség, fegyelmezettség, természetismeret, élettani tudás, megfigyelés, higgadtság stb. stb. Egyszerűen: horgászügyesség. Így lettem elébb folyami horgász a Dunán, meg az Ipolyon.

A Balatonon először Szemesen próbálkoztam a világháború alatt.
Később Balatongyörökre kerültem. János barátom, ottani őshorgász hívott meg. Eleinte mi ketten voltunk ott a vizek urai. De aztán híre ment Györöknek és amint ez így szokott lenni, az úttörőket lassanként kiszorították az „újak". De felejthetetlen tíz esztendőt töltöttünk ott pompás horgásztársaságban: János, Gyula bácsi, Jenő, Tádé, Róbert, Pubi, Laci, Öcsi...

Az Eőri-Szabó villa irányában, vagy háromszáz méternyire bent a Balatonban, egy harminc-negyven négyszögméternyi területen, sziklás, köves fenékrész volt állandó horgászhelyünk. Ezeket a köveket régi tűzhányók tolták ide, valamely irtózatos természeti erők. Itt a kövek között tanyázott, bujt meg a süllő. Emlékszem pontosan első horgászkirándulásunkra. Mindenekelőtt meg akartuk jelölni ezt a sziklás fenékrészt. János bóját készített kezdetleges módon. Elébb jókora követ drótozott körül és hozzátoldott vagy négy méter drótot. Ennek a drótnak végére karvastagságú fenyőhasábot kötött. Csónakba szálltunk. Én eveztem, János meg egy hosszú rúddal tapogatta a tófeneket. Mikor a sziklás helyre rátaláltunk, János ledobta a vízbe a bóját. A bója aztán állandóan a helyén maradt, nem kellett többé a sziklás fenékrészt keresni. Így a süllőtanyának épp a közepén tudtuk a csónakot lehorgonyozni. A víz áramlása, de a nagyobb hullámzás sem tudta csónakunkat helyéről elsodorni.

Rengeteg süllőt fogtunk itt. Néha hatvan-nyolcvan darabot is. Különösen reggel, keleti hullámmal, volt bőséges zsákmányunk. Ha erősen hullámzott a víz, néha harcsa is akadt. Igaz, csak kisebb. A pontyozáshoz is eljutottam. Véletlenül. Egyszer átrándulok Keszthelyre. A vonaton egy régi barátom megkérdezi:
- Hány pontyot fogtál eddig?
- Pontyra nem horgászunk. Csak süllőket fogunk - feleltem.
- Aztán mekkorákat?
- Nem valami nagyokat. Olyan tizenöt-húszdekásakat.
- Nohát, elég unalmas lehet ilyen apró halra horgászni - állapította meg barátom.
- Miért? Te talán cápákat fogsz? - kérdeztem.
- Azt éppen nem. De két hét alatt tizenhét pontyot fogtam. Kétkilósnál egy sem volt kisebb, de volt két hatkilós, meg egy kilenckilós pontyom is. De nagyon nagy hal is akadt többször már horgomra, amit azonban nem bírtam kifogni. Aznap, amikor elutaztam, kora hajnalban még kimentem a vízre a nádas mellé, beetetett horgászhelyemre. Óriás ponty akadt a horgomra, de kimeríteni nem tudtam. Olyan erővel és vadsággal küzdött, hogy eltörte a horgászbotomat, kitépte nagyon erős horgászzsinóromat. Elszabadult. És ez már harmadszor történt meg velem. Amiket barátom a nagy pontyokról mondott, felizgatta horgászképzeletemet. Talán sohasem kezdek a pontyhorgászáshoz, ha nem hallom meg, hogy ilyen bottörő, zsinórszakító, erőszakoskodó pontyok is vannak. Ilyenekkel érdemes volna küzdeni!

Keszthelyen elváltam barátomtól és bementem az első vaskereskedésbe. Vettem pontyhorgot s erősebb pontyozásra alkalmas zsinórt. Visszamentem Balatongyörökre.
- Ezentúl pontyozok - mondtam Jánosnak.
János csak mosolygott: - Beszélj Halász Varga Miskával. Az jól ismeri a Balatont, a halak járását. Majd mutat olyan helyet, ahol biztos a ponty. De én nem beszéltem. Meg is bántam. Egy hétig kísérleteztem. Fogtam vagy négy kis, óvodás pontyot, egyik se volt több egy kilónál.

Egy délben megérkezem a csónakkikötőbe. Hát ki segít ki a csónakból? Halász Varga Miska. Nézi az ösztövér zsákmányt: - Rossz helyen horgászik, tekintetes úr. Ott a nád mellett nagyon sekély a víz, a fenekén is mély iszap van. Nagyobb ponty ritkán vetődik arra.
- Hát hol volna jobb? - kérdem.
- Majd délután ráérek - ajánlkozott Miska -‚ keresünk egy jó helyet. A régit is megnézzük.

Délután a nap erősen sütött, nagyon meleg volt. A rekkenő, forró melegben a Balaton kék, sima tükrét nem zavarta egyetlen vízfodrocska sem. A levegő bágyasztóan fülledt. A parti fákon egy levél nem mozdul. Minden ember, állat, madár a hűs árnyékos helyen pihen. Varga Miska, ahogy megbeszéltük, pontosan fél háromkor ott volt nálam. Hosszú nyelű nádsarlót is hozott. Csónakba szálltunk. Varga Miska evezett.
- Ma látunk majd melegedő pontyokat is - mondta Miska.
- Mi az a „melegedő ponty?" - kérdeztem.
Miska kétkedően nézett reám. Lehetséges-e, hogy valaki ne tudja, mi az a „melegedő" ponty? Azután megszólalt.
- Nagyon meleg nyári napokon, amikor a Balaton vize nagyon felmelegszik és csendes, nem hullámzik, a pontyok a déli és kora délutáni órákban a parti nád széléhez gyűlnek, ott közel a víz felszínéhez, a nád árnyékában mozdulatlanul megállnak. Melegszenek. Ez a melegedés. Így mondják itt a Balatonon.
Megérkeztünk a nádas elejéhez. Itt már lassan, óvatosan merített evezővel evezett Miska. A nádtól állandóan hat-nyolc méternyi távolságot tartott, majd szótlanul elkezdett mutogatni, hol ide, hol oda a nád felé. Én azonban hiába néztem, hiába erőltettem szemem, nem láttam semmit. Később annyit mégis megfigyeltem, hogy amikor az evező - amit Miska szinte hangtalanul nyomott a vízbe felkavarta kissé a vizet, a nád itt-ott nagyot rezdült, zörgött, hajladozott, mozgott, amint egy ponty észrevette, hogy valami közeledik felé és a nádba menekült. Miska azután megállott a csónakkal s kioktatott: - Figyelmesen nézzen, tekintetes Úr, abba az irányba, amerre mutatok. A nád árnyékos részén, a vízhez közel, tíz-tizenöt centiméternyire a vízszinttől meg kell látnia a "melegedő pontyokat", mert ma sokan melegszenek.

Miska útmutatása szerint igyekeztem ezután figyelni és nézni. Sokáig nem láttam semmit. Aztán lassan, mintha kicserélték volna a szemem, a Víz színe alatt alig arasznyira látom csendben, mozdulatlanul, a nád mellé simuló nagy halakat. Több száz métert eveztünk a Keszthelyig húzódó nádas mentén. Rengeteg pontyot, kettő, három kilogrammos nagyságúaktól nyolc-tíz kilogrammos nagyságig láttam és figyeltem meg. Mozdulatlanul pihentek, „melegedtek" a nád mellett. Mihelyt azonban közelebb siklott a nád mellé a csónak, a „melegedő" pontyok nagy hirtelen lemerültek, vagy a nádszálakat erősen megzörgetve a nádba menekültek. A végén annyira gyakorlottá vált a szemem, hogy azt is láttam, hogy a nagy példányok óvatosabban és korábban merültek le és menekültek el, mint a kisebbek.

Megérkeztünk közben a régi horgászhelyemre. Miska lenyomta az evezőt a nád mellett. Körülbelül egy méter mély volt itt a víz, de kevés erővel Miska másfél méternyi mélységre tudta nyomni az evezőt az iszapos talajba. Amikor az evezőt felemelte, félméteres piszkos, sáros, szürke iszap fedte annak alsó részét.
- Nem jó hely ez - állapította meg - nagyon mély itten az iszap és nagyon sekély a víz. Ezt nem szereti a ponty. Itt a közelben is tudnék jobb helyet keresni a tekintetes úrnak, de mégis azt ajánlom, menjünk a villák alá. Ott a nagy nádas mellett tiszta a fenék és mély a víz. Ott egész biztosan nagy pontyokat fog majd. Közelebb is lesz majd a kikötőhöz, nem kell sokat eveznie, amikor oda mindennap kihajózik. - Jól van, próbáljuk meg.

Miska vagy húsz percig evezett. A legszélső parti villával egyirányban a nagy nádas kezdődött és húzódott felfelé Ederics község s a szigligeti öböl irányában. A sűrű nádas a parttól húsz, harminc, de helyenkint ötven, hatvan, hetven méternyire nyúlt a Balatonba. A nád általában olyan sűrű és erős szálú volt, hogy csónakkal nehéz lett volna a nádason átevezni. A nádas alkotta öblök szélein a nádbokrok már nem voltak oly sűrűek, tömöttek. Ilyen öbölben, a ritkább nád mellett állott meg Miska a csónakkal. A nád mellett közvetlenül lenyomta az evezőt. A két és félméteres evezővel alighogy elérte a feneket.
- Jó mély itt a víz - mondotta megelégedetten -‚ a fenék pedig kemény, márvány sima agyag. Csak a nád tövén van nagyon vékony iszapréteg. Ez az agyagos, kemény fenék nagyon messzire húzódik itt be a Balatonba. Ezen a sima, agyagos fenéken s ebben a beljebb nagyon mély vízben szívesen megpihennek a pontyok. Ha azután járnak, mozognak, élelmet keresnek, akkor ide úsznak ki a nádasba. Ez a hely itt a ritka nádbokor mellett jó horgászhely lesz. A behajló nádakat majd levágom, hogy a horog, vagy a zsinór dobásnál ne akadjon fenn.

Miska a Víz felett egy arasznyira nádsarlóval levágta egy darabon a túlságosan elhajló, hosszú nádszálakat. Egy-két nádszálat, a hosszú nyelű nádsarlót mélyen a víz alá nyomva, tövestől is kivágott. Az így kitisztított hellyel szembe, a kis öböl másik oldalára evezett s ott a csónakot egész a nád széléhez húzta. Összefogott tíz-tizenkét nádszálat, azokat egy félméternyire a víz fölött szorosan összedrótozta s a nádszálak felső részét valamivel a kötésen felül levágta. Két ilyen összekötözött nádcsomót készített a szélső nádakból, egymástól két méter távolságra. - Ezekhez a nádcsomókhoz kötheti tekintetes úr a hajót. Erősen tartanak ezek majd, még akkor is, ha hullámzik a víz - mondotta Miska.

Magam is megállapíthattam, hogy ügyesen csinálta meg az új horgászhelyemet. Csónakomat az evezőtartóknál a két nádcsomóhoz erősebb zsineggel, hozzáköthettem. Éppen velem szemben volt a ritkás nádbokor, ahová, nem messze, csak mintegy négy méter távolságra kellett a horgomat vetnem. Annak is örültem, hogy északi irányban fogok horgászni, mert így az erős, nyári nap nem fogja majd a szemet bántani. Puhává főtt kukoricával beetettem a horgászhelyet. Majdnem két kiló főttkukoricát szórtam be a ritkás nádbokor tövéhez. Valamivel kevesebbet két-három méterre, jobbra-balra a nádszéleken. Három napon át, reggel-este bőségesen behintettem a helyet főttkukoricával s negyednap reggel, hat órakor eveztem ki erre a helyre először horgászni. Óvatosan állottam a csónakkal a nád mellé. Vigyáztam, hogy az evezéssel zajt ne csapjak. Horgomat is igyekeztem a lehető legkisebb zajjal, s közel a nádbokor tövéhez dobni. Első kísérletre sikerült is. Alig pár percre, hogy bevetettem horgomat, megmozdult s gyors iramodással elmerült a pedzőm. Bevágok. Zsinórom megfeszül. A horgon a hal erősen küzd, nagyokat ránt a zsinóron. Egyszer csak laza lett a zsinórom. Nem volt szerencsém, a hal leszakadt a horogról. Korán vágtam be, a horog nem akadt jól a hal szájában. Az első harapást tehát szerencsétlenül elszalasztottam.

A következő nap már sikeresebb napom volt. Három darab pontyot fogtam. A három darab összesen csak Öt kiló, a legnagyobb kettő és fél kiló volt. Egy reggel erőtlenül, lomhán mozdult meg a pedzőm. Azt hittem, valami kis hal játszik a csalival. Egy darabig nem is vágtam be, csak amikor a nádszálak közvetlen közelében volt már a pedző. Ahogy bevágtam, egy pillanatig hatalmas, nagyon erős húzást éreztem, majd a hal iramodására gyönge cérnaként szakadt el erős selyemzsinórom. Izgalmamnál csak bosszúságom volt nagyobb. Íme, a „zsinórszakító" megtréfált engem is. Fehér pedzőm egy pillanatra felvillant a nádszálak között, majd ismét elmerült, csakhamar azonban megint a víz színére jött és egy nádszál mellett csendesen megállt. Odaeveztem, kiemeltem a vízből. A pedzőn alul a zsinór egy része a horoggal és ólommal hiányzott, leszakadt. Két helyen is elszakadt a zsinór. Hát olyan gyenge lenne, - szakítani kezdem. Már a legkisebb rántásra szakadt. Mi történt ezzel a zsinórral? Tépem, továbbszakad, de csak az a része, amely horgászáskor vízben volt. A másik, az orsóra felcsavart, szárazon maradt részét nem tudom elszakítani. Megvizsgálom a másik tartalék horgászbotom zsinórját. Az is ugyanúgy szakad a vízben nem ázó részig. Mindkét zsinór ugyanaz a gyártmány, erős, angol selyemzsinór. Alighanem a zsinórok sokáig állottak a kereskedésben, vagy valamilyen savas anyaggal voltak telítve s a Balaton lúgos vize elvásta azokat.

Másnap Budapestre utaztam s új, még erősebb horgászzsinórt vásároltam. A zsinór kissé merev volt és átnedvesedett, dobásnál a zsinórvezető karikákban kissé
nehezebben csúszott. Ezen úgy segítettem, hogy előzőleg a zsinórt faggyúval beitattam. A szerencse mellém szegődött. Egy négykilós nemesített pontyot, meg egy öt és fél kilós őspontyot fogtam. Amikor ez Vinni kezdte a pedzőt s bevágtam a horgot, eszeveszetten menekülve akkorát rántott rajtam, hogy a csónakból majd a vízbe estem. Küzdelme és ellenállása olyan erős volt, hogy valósággal kételkedtem, hogy csak Öt és fél kilót mutatott a mérleg. Ezek az aprópikkelyű, hosszú testű „vad"- vagy „ős"-pontyok olyan szilajul küzdenek, hogy egy nagyobb példány kiemelése a legtöbbször nem is sikerül. Valami a végén mindig szakad, ha nem a zsinór, akkor a halnak a szájából, húsából szakad ki a horog.

Egy korán reggel nagyon párás volt a Balaton. Szürke, felhős volt az ég. A nap sugarai fáradtan szűrődtek át a magasan úszó szürke felhőkön s a vízen elomló párán. Csendesen, nesztelenül eveztem horgászhelyemhez. Alig vetettem be horgom, a pedző erőteljesen s rögtön megindult. Kezembe veszem a horgászbotot, éppen be akarok vágni, amikor a pedző megáll. Óvatosan húzom a zsinórt. Nincsen ellenállás. Kiveszem a horgot, nincs rajta kukorica. A ponty bizonyára leette a csalit, vagy amikor a horgot már vitte, a kukorica leesett a horogról s erre a horgot a hal elengedte. Új kukoricát teszek a horogra. Alig érhetett a fenékre bedobott horgom, hirtelen megindul pedzőm s nagy ívben, gyors merüléssel halad a nád felé. Bevágok. De mi történt? Sziklát fogtam? Feszes a zsinórom s mintha a tófenékbe akadt volna a horog. Nem mozdul, pedig erőteljesen húzom, orsózom a zsinórt. Valamit engedett most a zsinór s gyorsabban orsózom ismét magam felé. Most könnyen, kevés ellenállással jön a horogra akadt hal felém. A párától még mindig opálos vizet nézem. Elszörnyűködöm: A csónakomtól egy méternyire bukkan fel előttem a vízből az óriás, lomha ponty. Hatalmas száját nyitva tartja. Kerek szája akkora, mint egy tizenöt centiméter átmérőjű kör. Nyitott száján át a zsinór benyúlik egy arasznyira s a torok redős húsába mélyen vágódott horognak csak nyele látszik. Kitágult kopoltyúján csak úgy örvénylik ki a víz, tenyérnagyságú két mellúszója, mint nagy, helyben mozgó hajócsavar szárnyai, lassan emelkednek és süllyednek. Pikkelyei ezüst ötpéngős nagyságúak. Bognárúszója, mint egy kimerevített vitorla. Óriási, hatalmas, nagy ponty. Most észrevett! Nagyot ránt a zsinóron és a nád felé iramodik. Erősen fékezem iramodását. A horgászbot végét hirtelen megemelem. Sikerült fejét felrántanom. Saját lendületétől átfordulva eltérül a nádtól. Erőteljes úszással úgy kavarja a vizet, hogy az szinte örvénylik körülötte, amint befelé, a nádmentes Balaton felé úszik. Fellélegzem, de továbbra is aggodalommal fékezem a küzdő halat. Húsz méter távolságra van most tőlem és itt az ideje, hogy visszafordítsam. Ismét magasra emelem botom. A zsinórt az orsón visszacsavarom. Kezdem ismét visszafordítani.

Hála az Istennek, a visszatérítés sikerült. Gyorsan kell azonban visszaszednem a zsinórt, közben állandóan feszesen kell tartanom, mert a legkisebb lazaság s a hal újra nekiiramodik. Most azután oldalról is láttam hevesen dolgozó, hatalmas pontyomat. Legalább másfél méter hosszú. Nagy erővel kezd megint elúszni tőlem. Alig bírom a nádtól eltéríteni. Elönt a hideg veríték. A küzdelem fáradságától és izgalmától szinte lihegek. Ismét megakadályozom, hogy a nádba beússzon. Megint a Balaton felé tereltem, arra úszik. Talán mégis megfogom! Most nyugtalanabbul küzd, folyton változtatni akarja menekülésének irányát. Az orsóval, erős fékezéssel ellensúlyozom. Rázni kezdi magát a horgon, úgy látszik, únja már a dolgot! Most még nagyobb irammal úszik a Balaton felé. Érzem, hogy baj lesz, mert a horgászbotom ropog, zsinórom pedig, mint a kifeszített hárfahúr zenél. Szívem kalapál, torkom elszorul, szőrnyű melegem van, alig lélekzem az izgalomtól. Most kell visszafordítani, mert az orsón mindjárt nincs már zsinór. Irgalmatlan erővel húz most! Küzd az életéért, a szabadulásáért. Rázza magát, ugrik is egyet, azután ismét szőrnyű erővel húz. Nem bírom már a zsinórt az orsón visszacsavarni. Már a csónak orrában állok. A hal dühös erőfeszítéssel küzd. A víz kavarog, örvénylik. Egy roppanás s én majd hanyatt vágódom. A horgászbot zsinórja laza. A zsinór végéből hiányzik egy darab az ólommal, a horoggal és a nagy hallal. Fáradtan ülök le a csónak ülésére és szomorúan vizsgálom az elszakadt zsinórt. Bíz ez elszakadt - itt volt tehát a „zsinórszakító" s csúnyán elbánt velem!

Mélységes elkeseredéssel mentem ebédelni. Alig ebédeltem valamit. Már olyan gondolataim is voltak, hogy abbahagyom a Balatonon a horgászást és másnap elutazom. Délután, négy óra után előbb zivatar volt, majd este hat óráig csendes eső esett, azért barátaim sem tudtak horgászni. Ilyenkor a szokásos kártyaparti ment a vendéglőben. Én is odamentem. Amikor a délelőtti zsákmányom felől érdeklődtek, elkeseregtem nekik kudarcomat. Nem találtam valami nagy érdeklődésre, vagy részvétre. Horgásztársaim inkább humorosan bírálgatták esetemet, mulattak balszerencsémen. Gyula bácsi pedig egyszerűen kijelentette, hogy az a hal, amelyik a horogról leszakad, vagyis az, amit a horgász nem fogott ki, nem érdekes, nem számít. Csupán János igyekezett azzal vigasztalni: majd akad még horgomra nagy hal. Nagyon elkeseredtem barátaim, részvétlenségén. Hiába, ezek nem tudták megérteni azt, hogy micsoda viadal volt az ma délelőtt! Fogalmuk nem volt és nincs is arról, hogy milyen lélekzetelfojtó izgalom és bosszúság az, ha egy óriáshalat annyi időn át horgon tartunk s a végén elvesztünk. Inkább talán egy vadász tudott volna megérteni. Olyan vadász, aki előtt ott áhított álmainak vágya: a hatalmas, gyönyörű, rekordagancsú bika és elhibázta. Nem is beszéltem azért részvétlen barátaimmal többet a dologról. Hazamentem, megvacsoráztam s azután kiültem a Balaton partra, a parti homokos fürdőtelepen egy padra. Szép, holdvilágos, csillagos, csendes este volt. A délutáni eső után édes, enyhe balatoni levegő. A teli hold bűbájos arany hídja húzódott előttem a tükörsima vízen. A balatoni halászok motorosának ütemes hangja a szigligeti öbölből ahol már folyt az éjjeli kerítés - áthallatszott hozzám. A Badacsony s a környező hegyek sötét körvonalai élesen válottak el az égbolttól. A hegyek oldalán a lakó és présházakból parányi, apró fények pislákoltak. A Kis-Balaton fölött sötét, felhős volt az ég s csak az Ott, messze égő nádasoknak tüze festette egy darabon tűz-vörösre a láthatárral összeolvadó felhők alját.

Már az éjszakába hajló, békés este volt. Idegeimen azonban még mindig táncolt a délelőtt izgalma. Egyik cigarettát a másik után szívtam. Nem tudtam nyugtalan, kínzó idegállapotomtól szabadulni.
- Jó estét, tekintetes Úr! - szólalt meg Halász Varga Miska ismerős hangja hátam mögül, a sötétben.
- Jó estét, Miska! Jöjjön ide közelebb, üljön ide mellém, mesélek valamit. Miska leült mellém s én elmondottam azután részletesen az egész esetet: Hogyan, mikor akadt horgomra a nagy ponty. Hogyan küzdöttem vele. Miként viselkedett a horgon. Hogyan menekült. És hogy mennyire bánt még most Is, hogy az óriás pontyot nem tudtam kivenni, zsákmányul ejteni. - Nem látott-e tekintetes úr a halnak a tarkója felett egy arasznyira öt fehéres, fényes kinövést? Olyan valamit, mintha egy ötágú korona lenne a hal feje felett? - kérdezte Miska és nekem mintha rémlett volna, hogy amikor a küzdő hal oldalt fordult és hátát felém mutatta, tényleg láttam volna a fején több fehéredő, nagyobb, ki emelkedő, foltos dudort. - Mert ha ezeket a kinövéseket ezt a fehér koronát látta folytatta Miska -‚ akkor ezt a halat sehogyse tudta volna kifogni. Ez a Balaton legnagyobb hala: a „pontykirály" Nagyon öreg hal ez, lehet talán százéves is. Ezelőtt huszonöt-harminc évvel a Balaton leghíresebb szigonyos halásza hatalmas, ötágú szigonnyal megszigonyozta a szigligeti öbölben, amikor a mély vizen, egy hínárcsomó mellett melegedett. Már akkor is óriás volt. A halász sokáig küzdött az irgalmatlan erejű pontytyal. De a ponty a hajót felborította. A halász vízbe esett, de még akkor sem engedte el a szigony nyelét, hanem erősen tartotta. Ott küzdöttek tovább a vízben s a végén a szigony kiszakadt a ponty húsából. Elmenekült. Az erejét vesztett halászt pedig társai mentették ki a vízből. A ponty az óriási sebeivel sem pusztult el. A szigony öt ágának helyén, az Öt mély sebből a húsa kinőtt, kidudorodott. Ezek a fehér, fénylő dudorok úgy látszanak, mintha ötágú, fehéren csillogó korona volna a hal fején. Hatalmas nagy hal ez, kétszer akkora, mint a Balaton legnagyobb pontya. Horgon talán most volt először életében. Hálóban már sokszor volt, de mindig kiugrott. Azok a halászok, akik a szigligeti öbölben és a balatongyöröki, edericsi vízen csinálnak tanyát, itt húzzák ki sok ezer méter kerítés után a hálót, már hosszú évek óta ismerik a „pontykirályt". Többször került a hálójukba, de kifogni sohasem tudták. A már összevont hálóból szemük láttára kiugrott és elúszott, vagy úgy szabadult el, hogy össze-vissza szakította a háló zsákját s vele a többi hal is elmenekült. A halászok nem nagyon örülnek, ha a „pontykirály" hálójukba kerül, mert tudják, hogy nem lehet zsákmányul ejteni s félnek a kártól is, amit hálójukban csinál. Ne búsuljon, tekintetes Úr, hogy maga is elszalasztotta a horogról. Inkább örüljön, hogy nem rántotta be a vízbe. - Miska meséjén elgondolkoztam. Sok ilyen Szép mese születik a Balaton partjain; a hableányról, a rémhalászról, a fogaskirályról - sok szép tündérmese. A mesék mélyén pedig mindig van valami igaz, valami emberi tanulság. Miska meséjében is volt ilyen. Mert mi, horgászok állandóan a legnagyobb halat, a halkirályt várjuk, lessük. Róla álmodozunk, amikor órák hosszat ülünk a vízparton, vagy csónakunkban. Lessük a mozdulatlan pedzőt. S ha harap is Végül a halkirály, álmainkat megtréfálja, elszakítja zsinórunkat, elszabadul a horogról. A szép mese megnyugtatott. Késő volt már, elálmosodtam, hazaindultunk. - Azért - mondottam búcsúzáskor Miskának ezután sem nyugszom addig, amíg a „pontykirály"-t nem fogom ki. Nem fogja, tekintetes úr! Fog majd nagy halakat, de a „pontykirály"-t zsákmányul ejteni nagyon sokan szeretnék, de senki soha nem tudja. Jó éjszakát kívánok a tekintetes úrnak, aludjon jól - búcsúzott tőlem Miska.

Fáradtan, de megnyugodva feküdtem le. Másnap korán kint ültem már a horgászhelyen és azóta, hosszú évek óta horgászom és lesem a Balatonon a „pontykirályt". Fogtam már egy majdnem tizennégy kilós és sok nagy és még több kisebb pontyot. De azzal az évben, egy párás, nyári hajnalon horgomon tartott „zsinórszakító" szörnnyel szeretnék csak még egyszer találkozni, azt szeretném még egyszer horgomon tartani és zsákmányul ejteni, mert az a legnagyobb ponty a Balatonban, az a „pontykirály". Barátaimnak azóta jónéhányszor elmondtam ezt a történetet

Egyik horgásztársam azt mondta egyszer:
- No, én is tudok egy hasonlót.
- Halljuk.
- A Jóska gyerek Bécsben volt katona. Amikor hazajött, kérdi az apja:
- Oszt láttad-é a királyt?
Egyszer láttam, de az se ű volt - felelte Jóska. De én azt mondom: ű volt.

 tartottam az ilyen „ülő" horgászatot sportnak.

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat